2016. április 12., kedd

59. rész ~ Pro és kontra

Rosalie Parker


"Kilépek a bandából."
"Kilépek a bandából."
Harry mondata beleégett az elmémbe, és folyamatosan, megállás nélkül a gondolataim csak az elhangzott szavakat közvetítették az agyam felé.
Meg sem tudtam szólalni. Csak ültem ott bambán, és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi az igazságtartalma ennek a mondatnak.
Lehet olyan kiváló pókerarcot vett fel Harry, hogy szemrebbenés, és mindenféle mosoly vagy ajakmegrándulás nélkül tudta ezt kimondani. Aki egy egész világ előtt eltitkolja, hogy mit csinál a "szabadidejében", annak nem nehéz felvennie egy olyan arcot, amiről soha, senki nem mondja meg, mi is van igazándiból mögötte. És soha senki nem tudja meg, milyen fiút is rejt az az arc. Igazából.
Mert egy hírességet, vagy egy hétköznapi embert sem tudunk megítélni azok alapján, hogy ha esetleg látjuk napi szinten. Egy hírességről olvasunk újságcikkeket, megnézzük az interjúkat és egyebek, de ténylegesen nem tudjuk, hogy ő milyen valójában.
Szeretnénk megtudni, de nem tudjuk meg. Azt csak a családja és a barátai tudják igazából. Az, hogy a média és más emberek miket hordanak össze róla, na, annak még köze sincs a valósághoz. 
De egy munkatársunkat sem ismerhetjük annyira, hogy azonnal tudjuk, neki milyen az otthoni élete, milyenek a körülményei. Csak annyit tudunk, amennyit elmesél. 
De ez mindegyik esetben érvényes.
Most?
Most pedig itt vagyok azzal a mondattal az agyamban, hogy "Kilépek a bandából." És akárhogyan is próbálom ezt máshogyan értelmezni, akár még négyzetre is emelhetem, a lényeg ugyanaz marad.
A mondat súlyossága, ami jelen esetben nagyon magas. Ennek a mondatnak nagyon nagy az értéke. Ilyennel nem dobálóznánk csak úgy. "Ó, kilépek, és ennyi. Nem csinálom tovább, amit annyira szerettem volna egész életemben, és ami már valóra vált. "
Nos, így is lehetett volna fogalmazni. Így is fogalmazhatott volna Harry. De ő az egyszerű szókimondást választotta, ami néha nem is olyan egyszerű.
És őszintén nem értem az egészet...
- Mi? - nem tudtam mást kinyögni, de ezt is a teljes sokk hatása alatt.
Nem lehet, hogy valaki, aki már gyerekkora óta énekes akar lenni, így ott hagyja az egészet. Majd kiáll a rajongók elé és csak annyit mond, hogy holnaptól nem énekelek? Harrynek ez volt/van az élete. 
Imádja csinálni.
Néztem koncertvideókat, amin látszik rajta, hogy, amit tesz azt szívvel-lélekkel teszi. Nem értem a hitelen változást. 
Ezután mit akar csinálni?
Persze, van elég pénze ahhoz, hogy nyugodtan eléldegéljen, de gondolom nem csak téblábolni akar a világban, és hát 16 éves kora óta a zenei bizniszben van benne. Nem tudnám elképzelni őt más munkában. 
- Jól hallottad. - zöld szemeit rám irányította felfelé, hiszen a feje még mindig az ölemben pihent. Annyira azért ismerem az embereket, hogy tudjam mikor hazudnak, és mikor nem. 
Ha valaki hazudik, akkor lenni rajta valami olyan jelnek, amit észre lehet venni. Egy "a hajat a fül mögé tűröm" mozdulat, vagy a "kezemet rakosgatnom kell" mozdulat.
Bármi, ami az illetőt a hazugság könnyebb kimondására ösztönöz.
És persze fontos a szemkontaktus. Ha valaki a szemedbe nézve is hazudik, azzal nem éri meg foglalkozni. Az az ember egy hazudozó, és tényleg nem szabad rá még egy percet sem fordítani.
Ha hazudik, akkor legalább ne a másik szemébe nézve csinálja.
Tudtam, hogy Harry nem hazudik. Végig a szemeimbe nézett, és nem is szakította meg a szemkontaktust. Egyedül akkor nem nézett rám, amikor várta a reakciómat. Talán nem akarta azt nézni, hogy kiborulok.
Nem borultam ki. Csak összezavarodtam.
- Nem értelek. - megráztam a fejemet, és a hajamba túrtam. Másra sem vágytam csak hogy mindent megbeszéljek Harryvel, erre pedig egy sokkal komolyabb témába mentünk bele. 
- Pedig nem mondtam bonyolult mondatot. - nevetett. Jó, hogy ő ilyen mókásnak találja a helyzetet.
Én fele annyira sem nevetnék..
- Ne vicceld el! - néztem le rá. Annyi, de annyi kérdést zúdítanék a nyakába, mint egy vödör hideg vizet, de nem tudtam eldönteni melyik kérdést közvetítsem Harry felé.
Csendben maradt, és csak nézett engem, én viszont fogalmam sem volt, mit csináljak. 
Ha valakinek a barátja vagy barátnője volt már ilyen helyzetben annak a segítség őszintén megköszönném. Mert én most szörnyen tanácstalan lettem. 
Nem tudtam mit kérdezzek. De még azt sem tudtam, hogy mit mondjak. A szavak már nem akartak kijönni a számon. 
- Sajnálom. - szólalt meg nem tudom hány perc múlva Harry.
Csak néztük egymást ez idő alatt, és nem szóltunk semmit. Talán azt hitte, haragszok rá, pedig nem így volt.
Csupán össze voltam zavarodva. 
- Mit sajnálsz? - a sok, sőt temérdek kérdés közül, amik a fejemben cikáznak most éppen ez csúszott ki a számon. 
- Hogy nevettem.. és nem vettem komolyan. - nézett a szemeimbe - azt nem tudom sajnálni, hogy kilépek. 
- De mégis miért? - ez volt a kérdések kérdése. Ez foglalt össze mindent. Mindent, amit kérdezni akartam. De még így is kevés.
Harry értetlenül nézett rám, így hát hozzá tettem. 
- Miért lépsz ki? Miért akarod ezt csinálni?
- Nehéz, Rosie... - sóhajtott, és lehunyta a szemeit, amiket eltakart hatalmas tenyerével. 
Hajába túrtam és újra lassú, körkörös mozdulatokkal kezdtem simogatni a fejbőrét. 
Tudtam, hogy nehéz neki erről beszélnie, de azt is tudtam, hogy elfog mindent mondani.
Ez nem vicc. Tényleg komolyan gondolta, amit mondott.
- Oké. Css. - suttogtam. Fejbőrének a masszírozását egy percre sem hagytam abba.
Lassan.
Körkörösen.
Lassan.
Körkörösen.
Nyugtatóan. 
- Nem akarom már csinálni. Pihenni szeretnék. - a szívem összefacsarodott, ahogyan a hangját hallgattam. Azt a hangot, ami olyan, mintha egy kisgyereknek hiányozna az édesanyja és nem vágyna másra csak, hogy az anyukája újra vele legyen, és átölelje.. 
- Elfáradtál? - elvette a kezét a szeme elől, és kinyitotta azokat. Rám nézett. Pontosan bele a szemeimbe.
- Igen. - halkan beszélt - az is meg az egész ketrecharc is...Rosie, én sosem menekültem volna be a ketrecbe, ha nincs ez a sok stressz. Ha nincs az a sok szarság, ami rám nehezedik. És, hogy ha nincsenek azok a szavak, amiket a fejemhez vágnak, mint a média, mint néha egy pár rajongó, akik rosszat akarnak nekem. Vagyis nem. A rajongók sosem akarnak nekem rosszat. Igaz, néha túllőnek a célon, de nem bántanának szándékosan. Csak ők is és mindenki a nyakamba liheg, és olyan mintha a pólómnál fogva húznának vissza, és érnék el azt, hogy szépen megfulladjak, mert nem kapok levegőt! - a hangja meggyötört volt. Ott volt benne az elmúlt több, mint négy év fáradalma, kínja, stressze. Mindent, amit Harry Stylesként, a One Direction egyik tagjaként át kellett élnie.
És most biztosan tudom, hogy nem tudom mit érez.
Csak ő érezheti, hogy mi van a lelkében. Nem mondhattam, hogy megértelek, hogy tudom milyen, mert ez hazugság lenne.
Aki nincs ebbe benne az nem tudja milyen.
Mivel én nem vagyok benne az énekesek világában, így nem tudom ez milyen. 
- Meg kellett hoznom ezt a döntést. Úgy éreztem, hogy csak ezáltal tudok végre minden rossztól megszabadulni, és minden negatív dolgot eltüntetni az életemből. Abbahagyom a ketrecharcot, de ahhoz, hogy ne folytassam, ahhoz abba kell hagynom az éneklést.
- De miért? Miért kell a kettőnek egy listán szerepelnie? Miért szerepel a jó és a rossz ugyanazon az oldalon? - ráncoltam a homlokomat. Össze voltam zavarodva. A kis kirakós minden darabkái, ami tudatja velem Harry folyamatos harcolásának az okát, hamarosan a helyükre kerülnek. 
- Mert jobban összefüggenek, mint azt te hinnéd. - azt a kezemet, ami éppen nem a hajában volt, hanem csak lomhán a kanapén pihent, megfogta, és simogatni kezdte.
Vártam arra, hogy részletesen kifejtse mit ért az alatt, hogy jobban összefüggenek, mint én azt hinném. 
Rájött, hogy nem fogok semmit sem kérdezni. Magától kezdett beszélni.
- Mert nincs ketrecharc, ha nincsen a sztárélet. A konditerembe menekültem, ha kiakartam fújni a gőzt, általában az emberek is odamennek, vagy sétálnak vagy futnak egy jót. Hát én az edzőterembe mentem, de amikor hazaérve szembesültem a közösségi hálókon azzal, hogy mit csináltam a nap végén, azt mondtam, hogy elég. Ennyire nincsen magánéletem? Azt tisztelhetnék, hogy vannak olyan helyek, ahol semmi pletykaforrást nem tudok csinálni. Egy nyavalyás konditeremben nem néztem sosem a csajokat. Edzeni akartam, és levezetni a feszültséget. - megállt egy pillanatra. Amikor látta, hogy értem az eddig elhangzottakat, folytatta. - Kerestem egy eldugott konditermet. Azt a helyet, ahol később ketrecharcokra folyamodtam. Az volt az én tökéletes búvóhelyem, ha fogalmazhatok így. Senki nem jött utánam, senki még csak nem is sejtette, hogy ott vagyok. Elkezdtem a ketrecharcot. A feszültséglevezetést ott csináltam, bent a ketrecben. Az adott nekem egy biztonságot, egy nyugodtságot. Egyedül csak te vettél észre, mert kitartóan kutattál, de más talán sosem találna rám ott. - elmosolyodott büszkén.
Nem értettem.
Azért büszke, mert olyan jó helyet talált arra, hogy verekedjen, hiszen senki sem talál rá, vagy azért büszke, mert követtem őt?
Nem tudom, de nem is volt fontos. 
A lényeg az elhangzottakon van. 
- Szóval...szóval.. - kezdtem, de valahogy nem tudtam hogyan folytatni. Annyi mindent akartam mondani, de mégsem sikerült.
- Tudom, hogy hirtelen ért - felült, és teljesen mellém ült. Az ölébe húzott, szorosan tartott közel magához - de annyit kérlek, hogy érts meg Rosie. Nehéz nekem már ez az egész. - sóhajtott. A homlokát a vállamra hajtottam.
Végig simítottam a haján. Mást nem tudtam tenni, mint elmondani, amit gondolok.
- Nem tudom mit érzel. - kezdtem - de annyit tudok, hogy segítek neked mindenben. Nehéz volt nekem is a fotós élet, és ahogyan láttam, hogy a hírességek hogy néznek ránk...tudtam, hogy utálnak minket. Így talán mondhatom azt, hogy megértem, amit mondasz, de mégsem értem meg, mert te éled ezt nap, mint nap. Neked kell mindennap szembesülni a sok rosszal. Én csak annyit segíthetek, hogy támogatlak. 
- Köszönöm. - szorosabban ölelt magához.
- De azt akkor sem támogatom, hogy kilépj a zenekarból. Nem adhatod fel ilyen könnyen. - úgy helyezkedtem el az ölében, hogy pont szemtől-szemben legyünk egymással.
- Nem tehetek mást. Abba kell hagynom a ketrecharcot. - sóhajtott, és nekem dőlt.
- És ahhoz az éneklést is abba kell hagynod?
- Igen. Minden ide vezethető vissza. Amióta elkezdtem az éneklést azóta nem is álltam meg. Alig van szabadidőm.
- De akkor sem ez a legjobb megoldás, szerintem. Akkor pihenj egyet! Szólalj fel a pihenés mellett, de a rajongókra is gondolj!
- Sajnos nem tudok, és tudom, hogy ő nekik is az lenne az érdekük, hogy én jól legyek. Ők a boldog Harryt akarják látni. 
- És azt is látnák, ha Harry tudná, hogy pihenhet egyet. Menjetek el nyaralni, vagy szünetre. 1-2 éves szünetre! - talán nem is olyan rossz ötlet. Így akkor mind az öten tudnának egyet pihenni, hiszen azért valljuk be. Amióta csak elkezdték, nem is álltak meg.
Harry felnevetett.
- Amelyik zenekar elmegy egy hosszú szünetre, általában nem is jön vissza. 
- Akkor majd ti erre rácáfoltok!  Kérlek Harry.. - sóhajtottam - nem hagyhatod abba.
- De igen. - nyomott egy puszit az arcomra - nekem így lesz a legjobb, és mindig azt mondják, hogy magamat helyezzem előnybe. Most ezt tettem. Magamat nézem. 
- De a fiúk? Mit szóltak? - el sem tudtam képzelni, hogy ők éppen hogyan érzik magukat. Mert gondolom Harry ezt a fontosat mondta el nekik előbb, és nem nekem.
Ezt is elmondta ott a fiúknak. 
- Hát nem fogadták túl jól. De hát az én döntésem, és ők még ha nehezen is, de támogatnak.
- Beletörődnek... - sóhajtottam, és beletúrtam a saját hajamba. Tudom, hogy azt mondtam, mindenben támogatom Harryt, de ebben most nem tudom.
Ki tudná támogatni a barátját vagy barátnőjét egy olyan döntésben, ami fenekestül felfogja forgatni az életét?
Ki tudná abban támogatni a barátját, hogy abba hagyja azt, amit annyira szeret?
Én nem tudnám...ott fogok mellette állni teljes mellszélességgel, de akkor sem fogom tudni mosolyogva tudomásul venni, hogy abbahagyja, amit annyira imád. 
Az éneklést.
- És mit tervezel utána? - kérdeztem. Mert addig rendben, hogy abbahagyja, de utána? 
- Nem tudom. Vagyis új életet akarok kezdeni, veletek. Veled és Lillyvel. - nézett a szemeimbe. A hallottaktól, és a tekintetétől olyannyira ellágyultam, hogy azt hittem ott alélok el az ölében.
Annyira tökéletes...
- Édesem. - simítottam végig az arcán, neki pedig az új név hallatán a szemei kidülledtek, az arcára pedig egy nagy vigyor ült ki.
- Édesed?
- Igen.. - elpirultam.
Vigyorogva fogta a kezei közé az arcomat, és nyomott egy csókot az ajkaimra.
- Tetszik. - vigyorgott. Folytattam, amibe belekezdtem.
- Nagyon tetszene az ötlet, hogy új életet kezdjünk, de először; még nem is vagyunk annyi ideje együtt, hogy összeköltözzünk. Nem hiszem, hogy 1,5 hónap után akarsz összeköltözni. És másodszor, nem gondolod, hogy a média egyből azt találgatná, hogy miattam hagyod ott az egész éneklést? Kilépsz, és egyből összeköltözünk.
- Oké. Akkor először is, szerintem nem lenne korai az összeköltözés, de ha azt szeretnéd, akkor még várjunk egy picit. Vagy majd később megbeszéljük még. - puszilta meg a számat - másodszor pedig, leszarom, hogy a média mit gondolna. És meg is mondanám, hogy nem miattad hagytam ott a One Directiont. 
- Harry ez egy olyan komoly döntés... - sóhajtottam tanácstalanul - nem akarom, hogy hipp-hopp csak úgy kilépj.
- Nem lépek ki hipp-hopp, hiszen a fiúknak szóltam, és nem egyik napról a másikra lépek ki a turnéról vagy ilyenek. 
- Átgondoltad rendesen? 
- Igen. - mondta határozottan.
Nem érdekelt mennyire határozott, én akkor is a végső leheletemig megmozdítok minden követ annak érdekében, hogy Harryt megakadályozhassam ennek a hülye ötletnek a végrehajtásában.
- Akkor pro és kontra! - szóltam magasabb hangon. Egy remek ötlet jutott az eszembe. Megmutatom Harrynek az éneklés pro oldalát és a kontra oldalát.
- Hogy mi? - ráncolta a homlokát.
- Pro és kontra. Mellette és ellene. Érveket fogsz mondani az éneklés mellett és ellen.
- Rosie. - nevetett Harry - ez elég hülyeség nem gondolod?
- Nem, és ne állj hozzá negatívan.
- Szóval pro oldala. Kezd el azokat mondani, amik az éneklés mellett szólnak. 
- Mellette? - kérdezett vissza.
- Igen. Ne húzd az időt. Mondj mindent, ami az eszedbe jut!
- Jól van. - egy pillanatig gondolkodott, aztán már kezdte is sorolni a mellette felsorakozó érveket. - régóta ezt akartam csinálni. Azaz énekelni. Szerettem az egészet, csak nehéz lett. - megállítottam.
- Nem. Csak azt, ami mellette szól. Ne legyen semmi negatívum! Csak pozitív dolgok.
- Oké-oké. Szeretek énekelni, szeretek fent állni a színpadon, és látni azt a rengeteg rajongót, akik mind miattunk jönnek abba a városba, abba a stadionba. Szeretem látni, ahogyan rájuk mosolygok, ők pedig elkezdenek sikítani, és ugrálni, valamint azt kiabálják, hogy szeretnek. - elmosolyodott - szeretem azt, amikor megállítanak az utcán, és nem is kérnek autogramot, csak annyit kérnek, hogy öleljem meg őket. Én pedig megölelem őket, ők sírnak, és elmondják, hogy mennyire sokat jelentek nekik. Én érted? Én rengeteget jelentek egy olyan lánynak, aki még csak nem is ismer, de mégis tudom, hogy ismernek. Amikor látom a táblájukat a koncerten, amik megmosolyogtatnak, amikor bohóckodnak, és önfeledtek. Imádom azt az érzést, amikor csillog a szemük egy-egy ölelés vagy autogram után. Elmondják, hogy mi van velük, és érdekel tudod? - mosolyog, és én tudom, hogy akármeddig folytathatná az egészet, én mosolyogva és meghatódva hallgatnám őt. 
De azonnal leszűröm az egésznek a lényegét. A legnagyobb pro-t az éneklés mellett.
A rajongók.
Harry folytatja.
- Imádom énekelni azokat a dalokat, amikben én is segédkeztem, és tudni, hogy én írtam az valami bámulatos. Elismernek, és meghallgatnak. Mint a fiúk, mint a producerek. Mindenki egytől-egyig. Tetszenek nekik a dalaim, meghallgatják, és ha jónak látják, akkor mehet is vele a közös munka. Szeretem az éneklésben a turnékat. Amikor egy-egy új országot ismerhetünk meg, új városokat, kultúrákat, vallásokat, szokásokat, embereket. Minden új, és minden csodálatos. Tudom, hogy amúgy nem jutottam volna el soha ezekre a helyekre, hiszen Európából Amerikába eljutni, csak azok tehetik meg, akiknek van sok pénzük. Nem voltunk szegények, de tudtam, hogy az éneklés nélkül soha nem juthattam volna el ezekre a helyekre. Az éneklés mellett szól az, hogy fantasztikus négy barátot kaptam, akik a testvéreim lettek. Igen, vannak kisebb konfliktusok, civakodások, de megbeszéljük. És igen, a média néha szétszedi a barátságunkat, de amúgy mi akkor is jóban maradunk. Tudom, hogy ez a négy fiú mindig támogatni fog engem, és őszintén ők az egyik legerősebb érv az éneklés mellette. - tudtam, hogy itt befejezte az pro felsorolását, de nem azért, mert nem tudott volna több mindent mondani, hanem azért, mert ez a három érv szól az éneklés mellett.
A három legerősebb érv.
Rajongók.
Utazás.
Négy legjobb barát. Négy testvér. 
Mosolyogva néztem rá.
- Jöhetnek az ellene érvek? - kérdezte, témát terelve, hogy még csak véletlenül se kérdezzek semmit. Nem is akartam. Nekem ilyenkorra már minden világossá vált.
- Igen. Kontra?
- A média, és a paparazzók, akik a nyakamban lihegnek és nem engednek levegőhöz, akik minden rosszat feltételeznek rólam, úgy, hogy nem is ismernek. 
- Ez mind?
- Igen, azt hiszem.
- Azt hiszed vagy tudod is, hogy ennyi?
- Ennyi. - válaszolt.
- Harry én csak szeretném veled tudatni az egész helyzetet. Felsoroltál számos dolgot az mellett, hogy mi a jó az éneklésben, miért szereted csinálni, és nagyon jól tudtam, hogy még folytatnád. És volt a kontra oldal, ahova felsoroltál két tényezőt. Igen, elég nagy tényezők, de azt hiszem a pro oldal még mindig erősebb. Fiúk. Rajongók. Utazás. Ezeket mondtad tömörön. Komolyan ezt a három erős, és csodálatos dolgot képes lennél azért a nyavalyás kis kettő rossz tulajdonságra lecserélni? Hagynád azt, hogy a rajongókat, és a fiúkat kiüsse a nyeregből a média? A médiának az a lényeg, hogy téged a földbe döngöljön, és te hagyod nekik? Megadod nekik az örömöt? Mi lenne, ha minden ember egy nehéz pont közben az életében feladna mindent, amire mindig is vágyott? Nem szabad. Nem akartalak lebeszélni, és nem is foglak, Ha úgy döntesz kilépsz, támogatlak, de ne feledd ezeket az érveket. Ezek az érvek meghozták helyetted a döntést, csak még te nem tudod őket rendesen felfogni. Ésszerűen gondolkodj. Hallgass azokra a szavakra, amiket az előbb elmondtál. - láttam rajta, hogy elgondolkodott, de amint  kiszálltam az öléből, újra rám nézett.
Nem gondolkodott rajta sokáig..
- Hová mész? - kérdezte. Ő is felállt.
- Haza, Harry. 
- Miért? Ne menj, kérlek. - jött oda hozzám, és szorosan magához ölelt. - Aludj velem.
- Haza kell mennem. - eltoltam magamtól annyira, hogy rátudjak nézni. - De ott leszek holnap a meccseden. Ígérem. Sőt idejövök előtte, és együtt elmehetünk.
- Miért nem alszol itt?
- Holnap korán kelek. Viszem Lillyt orvoshoz.
- Beteg? 
- Nem, csak ilyen rutinvizsgálat. 
- Ó, értem. De innen is mehetnél.
- Nem szólta anyáéknak, hogy itt alszok. De ígérem holnap veled alszok.
- Szeretlek, Rosie! Kérlek, ne hagyj el! - szorosan átölelt. Az arcát elrejtette a hajamban.
- Miért hagynálak el? Ne beszélj butaságokat! - simogatni kezdtem a hátát.
- Megunod az egészet....hogy annyi gond van velem.
- Nincs sok gond veled. - kezeim közé fogtam tökéletes arcát, és érzéki csókot leheltem az ajkaira - szeretlek, és mindig szeretni foglak. Akkor is, ha úgy érzed sok belőled, ami nem igaz. Ezért vagyok a barátnőd, hogy itt legyek melletted.
- Köszönöm. - elmosolyodott - segíts nekem abbahagyni mindent. - suttogott. A homlokát a homlokomnak döntötte.
- Segítek. Holnaptól kezdve, a meccs után mindent elfelejtünk. Holnap lejátszod az utolsó meccsedet, utána pedig együtt elfelejtünk mindent, és új életet kezdesz.
- Veletek. - hintett egy csókot ajkaimra.
- Velünk. - elmosolyodtam, és lágyan megcsókoltam.
Akaratosan és keményen kezdett csókolni, ami belőlem egy jóleső nyögést váltott ki. Szorosan öleltem a nyakánál, miközben az ajkaink vad szenvedéllyel falták egymást, a nyelveink pedig azonnal átcsúsztak egymás szájába, hogy a másikat régi ismerősként köszöntsék.
Durván, kiéhezve faltuk a másik száját, mintha kínkeserves hónapokat kellett volna egymás nélkül tölteniük, pedig csak egy fél napot. De ez a fél nap is pokoli nehéz volt. Most, hogy ajkaink újra találkoztak, el sem akarják engedni egymást.
Amit nem is bántam.
Belemarkoltam Harry hajába, mire egy mély nyögés tört fel a torkából, és halt el a számban. Talán, ha lehetséges volt még inkább kiéhezve téptük a másik száját.
- Bébi... - Harry zihálva húzódott el tőlem. Ziháltam én is. A szemeimet azonban csukva tartottam, és minden egyes percet a csók mámorából újra éltem magamban. 
Lassan nyitottam ki a szemeimet, s néztem az előttem álló fiúra. Ajkaimhoz nyúlt és végig simított rajtuk. Volt egy olyan sejtésem, hogy az én szám is ugyanúgy fest, mint az övé.
Megduzzadva, pirosan és nyálasan.
- Elveszed az eszemet.. - suttogta Harry, miközben hüvelykujja lassan simogatta az alsó ajkamat.
- Ez a célom. - elmosolyodtam, ő pedig vigyorogva nézett rám.
- Nekem pedig az lenne a célom, hogy ágyba vigyelek, és felfaljalak. - teljesen hozzám simult. Gyorsabban kezdtem venni a levegőt.
- Ó, nem. - eltoltam magamtól, és hátrébb léptem - nyugodj le, nagyfiú. 
- Nem tudok. Annyira nehéz. Hiányzik a tested. - végig futtatta rajtam a tekintetét éhes szemeivel. Elpirultam.
- Mennem kell.
- Holnap este az enyém leszel. - nyalta meg az ajkait.
Játszunk egy kicsit, Styles. Vigyorogni kezdtem.
- Ha nyersz, akkor felveszek egy szexi fehérneműt, és azt csinálsz velem, amit csak akarsz... - megnyaltam az ajkaimat. A szemei pillanatok alatt váltak a zöldből feketévé. - ahol csak akarod, bébi. - beharaptam a számat. 
Harry zihálni kezdett, és nem volt szükséges odanéznem, ahhoz hogy tudjam. Ő már most teljesen készen áll egy szeretkezéshez.
- Ha nyersz. Holnap. - vigyorogva kacsintottam rá, és az ajtóhoz siettem, ahol felvettem a csizmámat, valamint a kabátomat.
- Itt hagysz felizgulva. - csatlakozott hozzám Harry panaszosan. 
- Holnap teljes mértékben kifogsz elégülni.
- Ha meglátlak majd egy fehérneműben már teljesen padlót fogok fogni. Alig várom. - megnyalta a száját.
- Még én. - vigyorogtam. Nyálas csókot nyomtam az ajkaira, és kisiettem a házból.
- Kikészítesz te nő! - kiáltott utánam. Megálltam, hátra fordultam, és dobtam neki egy csókot, majd kisiettem a kapunk, és beültem az autómba.
Őszintén nem Lilly miatt nem alszok itt, hanem Harry miatt. Azt akartam, hogy átgondolja az érveket, és logikusan tudjon magyarázatot hozni. Ha még így is afelé fog hajlani, hogy kiszáll, akkor abban is támogatom.
Ha ő azt szeretné, akkor segítek neki mindenben.
A lényeg, hogy a szíve után menjen, és átgondolva hozzon meg egy döntést. Azért kellett a pro és kontra, hogy ne hirtelen felindulásból hozza meg élete talán legfontosabb döntését.
Holnap lezárul életének egy mocskos oldala.
A ketrecharc.
 Végleg abbahagyja. Ha nyer, ha nem, ő már sosem fog ketrecharcolni.
Holnap fogja lejátszani az utolsó meccsét.
Holnap fogja lejátszani a legnagyobb harcát a saját démonjaival. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése