Harry Styles
- Nagyon finom volt az ebéd, Kate. - dicsértem meg barátnőm anyukáját, aki igazán fenséges ételt főzött nekünk. Ahogyan megbeszéltük, itt maradtam ebédre, aminek szerencsére George is örült.
- Köszönöm, Harry. - mosolygott szélesen. Tudtam, hogy jól esnek neki az elismerő szavak. Az én édesanyám is szereti hallani, hogy milyen finom volt az általa készített étel, még ha tudja is, hogy a családom egytől-egyig imádja a főztét.
- Lilly elengedte Rosiet? - George kérdésére majdnem felnevettem. De nem akartam úgy tűnni, hogy őt nevetem ki, így inkább mosolyogva válaszoltam.
- Igen bár azzal a feltétellel, ha hozok neki játékot. - néztem felhúzott szemöldökkel a mellettem ülő kislányra, aki kacagva jelezte, hogy bizony úgy van, ahogyan én mondtam. Megzsarolt engem.
- Lilly. - Rosie nagy szemekkel nézett a lányára.
- Furfangos. - nevetett fel George - az anyjára ütött, szó se róla.
Kate is felnevetett, vele együtt pedig én is. Rosie mindegyikünkre csúnyán nézett, amivel inkább csak azt érte el, hogy mindannyian még hangosabban nevettünk.
- De hova is engedte el Lilly, Rosiet? - kérdezte Kate. Akkor jöttem rá, hogy ő valószínű nem is tud semmit a diplomaosztóról.
- A nővéremnek 2 nap múlva lesz a diplomaosztója, holnap indulnánk Rosieval. Felvetettem neki az ötletet, hogy jöjjön el, de azt mondta, hogy nem akarja annyi időre egyedül hagyni Lillyt. Pedig csak két nap lenne. Jó, én utána szeretnék visszamenni, a családomhoz, de Rosiet visszahozom.
- Rosie! Menj csak el Harryvel több napra! - állt mellém az anyukája. És őszintén én is annak örülnék, ha pár napra ott maradna velem, hogy lássa, hol nőttem fel, hogy ne kelljen egyből hazajönnünk.
- De Lillyt...
- Nem! - szólalt fel George - Lilly ugye, hogy nem baj, ha anya egy kicsit Harryvel lesz? - nézett unokájára.
- Nem. - Lilly megrázta a fejét határozottan. Ebből a mozdulatából mindenki rájöhetett, hogy igazat mond. Bár, mindegyik kisgyerek igazat mond.
- Olyan rossz anyának érezném magam... - sóhajtott Rosie.
- De nem vagy az! - Kate lágyan beszélt a lányához - a legcsodálatosabb anya vagy, és 2 éven keresztül nem szólt másról az életed, csak a gyereknevelésről. Nem is volt senki, akivel kimozdulhattál volna, de egyedül sem mentél sehova. Itthon voltál Lillyvel. Most, pedig, hogy itt van Harry, használd ki az alkalmat, és mozdulj vele ki. Az, hogy pár napra elmész Harryvel a családjához, az még nem tesz téged rossz anyává. Sőt. Hidd el, te vagy a legjobb anya, és ezt Lilly is tudja, ő neki pedig nem lesz semmi baja, mi vigyázunk rá. Te csak lazíts egy kicsit. Élvezd, hogy a barátoddal lehetsz. És amúgy is. Mi ismerjük Harryt, de az ő családja nem ismer téged. Akkor most az idő. - mosolyogva nézett Kate a lányára, aki felállt, odasietett édesanyjához, és egy nagy, szeretetteli öleléssel illette meg.
- Szeretlek Anyu. - suttogta, azonban mi, akik az asztalnál ültünk, tökéletesen hallottunk minden egyes szót.
- Én is téged. - Kate puszit nyomott a lánya homlokára - szóval holnap szépen elutazol, és kikapcsolódsz. Jót fog neked tenni.
- Tudom, és igazad van. - Rosie puszit nyomott anyukája fejére, majd visszaült a helyére. Mosolyogva néztem rá, és ha nem ült volna közöttünk egy cuki két éves, akkor több, mint valószínű meg is csókoltam volna. Persze, csak finoman. Nem támadom le az egész családja előtt. Arra ott van a hálószobája.
- Akkor holnap utazunk. - nézett rám Rosie, az én arcomra pedig kiült a fültől-fülig vigyor. Holnap hazaviszem a barátnőmet a családomhoz.
Barátnőmet...
Milyen egyszerű szó, mégis mekkora jelentéssel bír.
Számomra most ennek az egyszerű szónak hatalmas jelentése van.
Van egy lány az életemben, aki sokkal fontosabb nekem mindenkinél. Még, ha túl hamar jelentem is ki, de igen, sokkal többet akarok tőle, mint barát-barátnő kapcsolat.
De arra még ráérünk.
- Hova is mentek pontosan?
- Én Holmes Chapelben laktam, de a nővérem diplomaosztója Sheffieldben lesz. Ott tanult. - válaszoltam meg Kate kérdését.
- Mit tanult?
- Újságírást.
- Ó. - elmosolyodott - szeret írni?
- Igen, de inkább a divat és a mai kor érdekli. Szóval nem ilyen bulvár és egyebek.
- Ez nagyon jó. - látszott rajta, hogy tényleg érdekli az, hogy Gemma mit tanul - majd, ha kijön egy cikke, akkor szeretném elolvasni.
- Persze. Majd akkor megmutatom. - mosolyogva bólintottam.
- Nagyszerű! - vigyorgott - szeretek olvasni, bármit. De, ha valaki jól ír, akkor annak onnantól az összes könyvét és cikkét elolvasom!
- Anyu tényleg ilyen! - Rosie megerősítette édesanyja szavait.
- De szerintem, hogy ha vagy egy könyvírónak, vagy egy cikk írónak megtetszik az írása, akkor biztosan elolvasod a többit is. Ha olyan témáról ír, ami nem tetszik, azt nem olvasom.
- Teljesen igaz. - értettem együtt Kate szavaival.
- Mit tanult?
- Újságírást.
- Ó. - elmosolyodott - szeret írni?
- Igen, de inkább a divat és a mai kor érdekli. Szóval nem ilyen bulvár és egyebek.
- Ez nagyon jó. - látszott rajta, hogy tényleg érdekli az, hogy Gemma mit tanul - majd, ha kijön egy cikke, akkor szeretném elolvasni.
- Persze. Majd akkor megmutatom. - mosolyogva bólintottam.
- Nagyszerű! - vigyorgott - szeretek olvasni, bármit. De, ha valaki jól ír, akkor annak onnantól az összes könyvét és cikkét elolvasom!
- Anyu tényleg ilyen! - Rosie megerősítette édesanyja szavait.
- De szerintem, hogy ha vagy egy könyvírónak, vagy egy cikk írónak megtetszik az írása, akkor biztosan elolvasod a többit is. Ha olyan témáról ír, ami nem tetszik, azt nem olvasom.
- Teljesen igaz. - értettem együtt Kate szavaival.
*****
- Jössz? - kérdezte Lilly, mikor az ajtóban álltunk, én pedig éppen a kabátomat vettem magamra.
Késő délutánig itt maradtam, aztán Rosie családja unszolására, főleg Lillyére, úgy döntöttem, hogy itt alszok ma este. Bár, nem mintha ellenemre lenne a barátnőmmel aludni.
- Igen, visszajövök. - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára - itt leszek, amikor elalszol, rendben?
- Jó. - válaszolta mosolyogva, de tudtam, hogy sietnem kell, ha azt akarom, hogy még fent legyen. A sok játék, és kergetőzés, amit délután folytattunk, lefárasztotta őt. És egy picit engem is.
- Sietek vissza. - Rosiera néztem, aki lánya kezét fogva álldogált előttem. Mosolyra húzódtak ajkai, miután lágy csókot hintettem rájuk.
- Rendben. Itt várlak. - kuncogott. Nevetni kezdtem.
- Remélem, hogy nem menekülsz sehova. - vigyorogva néztem rá.
- Úgyis megtalálnál. - kuncogott, és puszit nyomott az ajkaimra. Csak ennyit?
- Abban biztos lehetsz. - vigyorogtam, és egy forró csókkal illettem meg ajkait. Biztos, hogy tovább mélyítettem volna, ha a kislánya nem állna éppen mellette, és a szülei sem lennének itthon. De mivel mindegyik szempont él jelen esetben, ezért türtőztettem magam.
- Na, menj. Aztán előbb visszaérsz. - sürgetett Rosie.
- Oké, megyek.
Nevetve nyomtam egy puszit az arcára, majd Lilly arcára is, és már mentem is ki a házból. Beültem az autóba, és hazahajtottam.
Miközben otthon a ruháimat pakoltam a táskába, felhívtam anyut. Itt az ideje elmondani neki az igazat, valamint azt, hogy a fia már nem szingli. De még mennyire, hogy nem vagyok szingli. Vigyorogva pakoltam, miközben hallgattam, hogy a telefonom próbálja elérni édesanyám telefonját.
Ami pár perc múlva sikerült is neki.
- Harry! - szólt bele a telefonba anyu. Ha nem is látom, de tudom, hogy mosolyog. Mint én.
- Szia, Anyu. Nem zavarlak?
- Sosem zavarsz. Miért hívtál?
- Rábeszéltem Rosiet, hogy jöjjön el velem holnap! - vigyorogtam. De nem tehettem róla. Bemutathatom Rosiet a családomnak. Ennek pedig nem lehet nem örülni.
- Komolyan? És mikor érkeztek? - a hangjából hallottam, hogy már most izgalomba jött. Valószínűleg már most készíti magában a holnapi menüt, mint amikor én látogatok haza, csak most nagyobb izgalommal.
- Ebédre ott leszünk, de majd este pontosabb információt mondok. Most pakolok, de aztán megyek Rosiehoz, és ott alszok.
- Ó. Már ott alszol? Ilyen komoly a dolog?
- Hát, ami azt illeti. Tegnap megkértem, hogy legyen a barátnőm, és igent mondott. - vigyorogtam. Tudtam nagyon jól, hogy tudja mennyire vigyorgok. És így megbizonyosodik arról, hogy igazat mondok. Én és Rosie tényleg együtt járunk.
Felsikított.
Muszáj volt eltartanom a fülemtől a telefont.
- Harry! Úgy gratulálok! Megérdemled, hogy boldog legyél.
- Az vagyok, Anyu. De szerinted nem volt korai?
- Nem, szerintem nem. De te mit gondolsz?
- Hogy nem volt korai. Szeretnék ezzel a lánnyal rengeteg időt tölteni, és szeretném őt a barátnőmnek mondani.
- Később pedig máshogy?
- Igen. - elmosolyodtam - de az még messze van.
- Élvezzetek ki minden időt, amit együtt töltötök. Utazzatok, legyetek kettesben. Használjátok ki a fiatalságotokat.
- El kell valamit mondanom. - most itt az idő. Elmondhatom neki az igazat, amit eddig nem tud Rosieról.
- Valami baj van?
- Nincsen. Csak tudnod kell valamit Rosieról.
- Ugye nem hazudtál a koráról kapcsolatban?
- Nem, Anyu! Ő nem Caroline típus.
- Ne is emlegesd azt a nőt!
- Oké-oké. Bár, nem mintha beszélnék vele.
- Szóval mi van Rosieval?
- Rosienak van egy kétéves kislánya. - nem húztam az időt. Kimondtam, így legalább már tudja.
Csend.
A vonal túlsó végén még egy árva pisszenés sem hallatszik.
Semmi.
Már kezdtem azt hinni, hogy anyu elájult a döbbenettől, amikor megszólalt.
- Micsoda?
- Igen, de kérlek ezért ne nézz rá máshogyan! Egy nem tervezett baba volt.
- De hát hogyan? Mármint mi?
- Oké, elmondom. Elment egy sráccal az iskolai báljukra. Ő volt Rosie első pasija, már ha lehet annak mondani, hiszen csak a bálba mentek együtt, mert Rosienak tetszett ez a gyerek. Túlságosan dúltak a hormonok és lefeküdtek. Rosienak az volt az első, a srác pedig olyan balfasz volt, hogy nem húzta jól fel azt az óvszert. És Rosieban maradt.
- Mármint úgy?
- Igen. És hát 9 hónap múlva megszületett Lilly.
- És akkor hol van most az apja? A kislány apja?
- Hát valahol a világban. - morogtam.
- Nem foglalkozik a lányával?
- Olyannyira nem, hogy még nem is látta a lányát!
- Jó ég. Milyen apa az ilyen?
- Szar. - adtam meg az egyszerű választ.
- És Rosie hogy bírta a gyereknevelést? Egyedül.
- A szülei mindenben segítettek. Csodálatos anyuka Rosie. Annyira látszik, hogy a gyereke a mindene. Mint rajtad. Te rajtad is látszik, hogy én és Gemma vagyunk a mindened.
- Kisfiam. - lágyan beszélt. Azonnal tudtam, hogy meghatódott. Elmosolyodtam - Rosie fantasztikus anya lehet, ha egyedül megbirkózik a gyerekneveléssel. Igen, ott vannak a szülei, de akkor is neki, egyedül kell abból a kislányból egy okos, talpraesett felnőttet nevelnie.
- Sikerülni fog neki.
- Nem ismerem őt, de semmi kétségem efelől.
- Szóval akkor semmilyen neheztelés nincs benned?
- Miért lenne? - nevetett - inkább felnézek rá, amiért ilyen fiatalon képes gyereket nevelni. És már nem is tanul?
- Nem. Szeret fotózni, és abban akar majd elhelyezkedni, ha talál magának egy jó munkát.
- Már alig várom, hogy megismerjem!
- Elmondod a többieknek is?
- Persze. - tudta nagyon jól, hogy Gemmára és Robinra gondolok, valamint arra, hogy mondja el nekik, hogy Rosienak van egy lánya.
- Szerinted hogyan fognak reagálni?
- Ahogyan ismerem őket, nem lesz bennük semmi neheztelés.
- Remélem.
- Nyugodj meg, Harry. Már alig várom, hogy itt legyetek! Mit főzzek?
- Amit szeretnél. - nevettem.
- Rosienak van valami, amit nem szeret?
- Nincsen. Szóval nyugodtan főzz, amit csak akarsz.
- A kislányt hozzátok?
- Nem. Rosie elsőnek nem is akart jönni, mert hogy akkor Lillytől távol lesz, de megbeszéltem Lillyvel, akinek nem lesz baj, hogy anyukája elmegy egy pár napra.
- Beszéltél Lillyvel? - nevetett fel anyu - és mit mondott?
- Hogy, ha viszek játékot, akkor elengedi anyukáját.
- Van esze. - nevetett továbbra is - megértem, ha nem hozzátok, mert Rosie elsőnek találkozik velünk.
- Nem tudta, hogy mit szólnátok hozzá, így nem hozza.
- Rendben, akkor majd beszélgetek vele holnap.
- Oké. De most leteszem. Befejezem a pakolást.
- Azaz a táskába dobálást. - nevetett - szólj Rosienak, hogy pakoljon át neked.
- Egyedi a pakolási technikám.
- Ezzel a kijelentéseddel nem is vitatkozok.
- Haha. Akkor holnap találkozunk. Szia.
- Szia, Harry. Szeretlek!
- Én is szeretlek téged, anyu!
*****
- Gyere be. - tárta szélesre Rosie előttem az ajtót.
Bementem, és levettem a kabátomat, valamint a cipőmet. Rosie felvette a ruhás zsákot, amiben az öltönyöm van.
- Lilly már alszik?
- Még nem. - mosolygott, és egy puszival ajándékozott meg - megvárta, hogy visszaérj. Bár, már mindjárt elalszik. De pakolj le a szobámban, és átmehetünk hozzá.
- Rendben. - csókot nyomtam a szájára, és követtem őt a szobájába.
Útközben köszöntem a nappaliban helyet foglaló szüleinek, akik mosolyogva néztek minket.
- Csak rakd a fotelbe a táskádat, és a zsákot. De, ha gondolod berakhatjuk a szekrényembe is.
- Nem kell. A zsákban semmi baja nem lesz az öltönyömnek.
- Oké, akkor gyere. - indult meg az ajtó felé, de én visszahúztam.
- Még egy picit. - megfogtam az arcát és az ajkaimat az ajkaira nyomtam. Szenvedélyesen kezdtem bekebelezni az ajkait. Felsóhajtott, de átadta magát az ajkaim kényeztetésének, aminek pár másodperc múlva vége szakadt.
- Menjünk. - suttogta, én pedig bólintottam, és mentem utána.
- Har! - Lilly felkiáltott, amint meglátott engem. A macijával játszott éppen, amikor beléptünk a szobába. Mosolyogva sétáltam oda hozzá, és az ágya mellé térdeltem.
- Szia. - megpusziltam a homlokát - mit szólsz, ha énekelek neked? - betakartam őt mindenhol.
- Jó. - bólintott. A maciját szorosan magához ölelve fordult felém. Szemei rám összpontosultak, de nagyon jól láttam, hogy hamarosan magával ragadja az álomvilág.
Így hát énekelni kezdtem neki.
" I won't let these little things
Slip out of my mouth
But if I do
It's you
Oh it's you they add up to
I'm in love with you
And all these little things."
Mosolyogva figyeltem, ahogyan ajkai felfele kunkorodnak, de a szemei már alig bírnak nyitva maradni.
Próbált rám figyelni, de már nagyon nehezen sikerült neki.
Folytattam a számomra oly kedves dalt.
"You can't go to bed
without a cup of tea
And maybe that's the reason
That you talk in your sleep
And all those conversation
Are the secrets that I keep
Though it makes no sense to me
I know you've never loved the sound of your voice tape
You never want to know how much weigh
You still have to squeeze into your jeans
But you're perfect to me"
Elaludt.
Elnyíltak az ajkait, halkan szuszogni kezdett. De még folytattam tovább.
Még egy kis részletet elénekeltem neki, miközben hátát lassan simogattam.
" I won't let these little things
Slip out of my mouth
but if it's true
It's you
Oh it's you
They add up to
I'm in love with you
And all these little things"
Mosolyogva álltam fel az ágy mellől, és sétáltam oda Rosiehoz, aki meghatódva és mosolyogva figyelte a jelenetet.
- Olyan szép hangod van. - szorosan átölelt a derekamnál. Én is köré fontam a karjaimat.
- Hát, köszönöm. - mosolyogtam, és megpusziltam a haját.
- Menjünk pihenni.
Résnyire behajtotta az ajtót, majd átmentünk a szobájába.
- Éhes vagy? - kérdezte, amint az ő szobájának az ajtaját becsukta.
- Nem. De majd szólok, ha az leszek.
- Én elkezdek pakolni. - a szekrényéhez ment, aminek az aljából elővette a bőröndjét, majd elkezdett pakolni.
- Anyunak elmondtam, hogy van neked Lilly.
Megállt a mozdulataiban, és rám nézett. Ideges lett.
- Mit mondott?
- Semmit. Nem ítél el. - mosolyogtam - semmi neheztelés nincs benne.
Kifújta a levegőt.
- Ennek örülök. - elmosolyodott - már alig várom, hogy megismerjem őket.
- Minden rendben lesz. Szimpatikus leszel nekik. - odasétáltam hozzá, és megöleltem a derekánál. Mosolyogva puszilta meg az arcomat, majd húzódott el.
Néztem, ahogyan gondosan pakolja be a ruháimat, de nem szóltam neki az én ruháim miatt. Jók az úgy a táskámban.
Elvigyorodtam, amikor láttam, hogy fehérneműket vesz ki a fiókból.
- A legcsipkésebbet is rakd el. - vigyorogtam pimaszul.
- Harry! - elpirult, és gyorsan elpakolta a fehérneműket.
- Mi az? Remélem látok rajtad nagyon apró fehérneműt. Hm, tetszene. - megnyaltam a számat. Azonnal tombolni kezdett a testem, ahogyan elképzeltem Rosiet egy kis fehérneműben.
Előttem.
Aztán alattam.
És lehet le sem venném róla.
- Ne legyél disznó.
- Egészséges perverzióval vagyok megáldva. - vigyorogtam.
- Túl egészséges perverzióval. - forgatta meg a szemeit, én pedig magamhoz húztam.
- Egészségesen kívánom a barátnőmet. - simítottam végig az oldalán.
- Pakolnom kell.
- Tudom, és nem is tartalak vissza. - csókoltam a nyakába. Felsóhajtott.
- De épp azt csinálod.
- Megadok neked minden kényeztetést. - nyaltam meg a nyakát, mire felnyögött.
- Harry. - elhúzódott - ne. Még ne.
- Még ne? - vigyorogtam.
- Majd később.
- Ha az ágyban leszel, akkor már nem tudom magam türtőztetni.
- Nem is kell. - vigyorgott, és pakolt tovább.
Tátott szájjal néztem rá.
Flörtölt velem.
Kikezdett velem.
És bele egyezett abba, hogy a pakolás után a magamévá tegyem.
Már alig bírom kivárni azt a mozdulatát, hogy összehúzza a bőröndjét.
Mert az biztos, hogy amint azt a mozdulatot megcsinálja, letámadom, az ágyhoz és megdugom.
De lehet el sem jutunk az ágyig..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése